2024. június 19-én nagy sikerrel rendeztük meg a Termékbemutatónkat az ETO Park Hotelben. A rendezvényen számos vendég vett részt, akik a megérkezésük után egy kellemes vendégváró falatozással töltötték az időt. A résztvevők kávéztak, beszélgettek, és élvezték a vendéglátás által kínált ínycsiklandó falatokat, ami remek lehetőséget biztosított a kötetlen ismerkedésre és a kapcsolatok ápolására.
Az esemény hivatalos része G. Németh György, a Magyar Alvásszövetség elnökének beszédével kezdődött. Németh György érdekes és informatív előadást tartott az alvási trendekről és napjaink alvási problémáiról. Rávilágított, hogy az alvás minősége mennyire fontos az egészségünk szempontjából, és milyen modern kihívásokkal kell szembenéznünk ezen a területen.
Ezt követően egy kötetlen beszélgetésre került sor, amelyben G. Németh György mellett Havasi Gergő, az első magyar alvásnagykövet, és Fülöp Tamás, a Cardo kereskedelmi és marketing igazgatója vett részt. A beszélgetés során Gergő alvásnagyköveti szerepéről, valamint a Cardóval való kapcsolatáról beszélt. Kiemelte, hogy mennyire elégedett a Cardo termékeivel, és hogy ezek a termékek milyen pozitív hatással vannak az alvására. Gergő elmondta, hogy nemcsak kiváló minőségűek, de a mindennapi életében is jelentős javulást hoztak.
A beszélgetést Fülöp Tamás prezentációja zárta, amelyben előrevetítette a 2024-es év újításait, különös tekintettel a Cardo AirMesh légszövetre. Elmondta, hogy hamarosan a nagyközönség számára is bemutatjuk ezt az innovatív anyagot, amely új dimenziót nyit az alváskomfort terén. A hallgatóság izgatottan várja a termékek piacra kerülését.
Az előadásokat követően egy ízletes ebédet szolgáltunk fel, amely során a résztvevők tovább élvezhették egymás társaságát és megoszthatták gondolataikat a hallottakról.
Ebéd után vendégeinknek lehetőségük nyílt megtekinteni az új termékeinket. A bemutatott termékek nagy sikert arattak, és a vendégek kifejezetten lelkesek voltak. Sok pozitív visszajelzést kaptunk, kiemelve a termékek magas minőségét és innovatív megoldásait. A rendezvény minden tekintetben sikeres volt, és bízunk benne, hogy az új termékeink iránti érdeklődés tovább növekszik a jövőben.
Az eseményről készült rövid kisfilmet Ön is megtekintheti:

